Kovács Lajos

„Kovács Lajos élete örök Advent”

A fenti szavakkal nyitotta meg Dr. Vincze János Kovács Lajos: Anaklét atya bekecse című könyvének bemutatóját.

Kovács Lajos hűen megélte azt amit tanított: “Ami igazán fontos és hozzánk tartozik, senki sem veheti el!”

1938. november 17. én született Kolozsváron. Ebben a városban nevelkedett és végezte iskoláit. Ő volt családjában az első aki elvégezte a hetedik osztályt, első aki leérettségizett, első aki továbbtanult, első aki egyetemet végzett, az utolsó aki szerette a földet. Emlékirataiban megjegyzi, hogy számára a föld megnyugvást, tisztelet jelent Isten teremtett világában.

Az egyetemi évek elvégzése után pszichopedagógusként a pszichológusok nehéz sorsára jutott. A kormány nem támogatta munkásságukat, csupán külföldi beszerzőútjuk gyümölcseivel tudták gyakorlatba ültetni tudásukat. Ezekről a nehéz időkről számolt be Dr.Tiszay Gabriella. Kettejük szakmai tevékenysége szorosan haladt egymás mellett. Kovács Lajos egy szellemi óriás volt, de méltatlanul szorították háttérbe munkásságát. A méltatlan megítélés elítéléssé fajult. “1959 novemberében a Securitate emberei elhurcoltak nyolc férfit (közöttük volt Kovács Lajos). Hozzátartozóik sokáig nem tudtak semmit róluk. 1960 szeptember 3-án a kolozsvári hadbíróság államellenes szervezkedésért (“1956-os szimpatizánsok”- Dr. Vincze János), két főt pedig feljelentési kötelezettség elmulasztásáért ítélt el.” (1999. november 6. Szatmári Friss Újság, Szatmárnémeti). Kovács Lajost 17 év börtönre ítélték, várandós feleségével, Kovács Jozefinával együtt. Börtönévei alatt ismerkedett meg Anaklét atyával. Megtanulta tőle a feltétlen hitet, szeretetet és bizalmat, ezen nemes érzéseket adta át diákjainak, tanítványainak, a cserkészeknek. Itt találkozott Dobri Jánossal (református teológiai tanár) és Mózes Árpáddal (evangélikus püspök) a cserkészmozgalom elkötelezett híveivel, itt ígérte meg Dobri Jánosnak, hogy lehetőségéhez mérten hozzájárul a cserkészmozgalom újraindításához. 1963-ban az Egyesült Nemzetek Szervezetének nyomására amnesztiával szabadult. Koncepciós per zajlott, azért ítélték el őt, mert ellenszegült a kollektivizálásnak. Valójában letartóztatása egybeesett a „Bolyai Tudományegyetem” megszűntetési törekvésével. Ebben az időben a kommunista országokra az értelmiségiek retorziója volt jellemző. “Románia Legfelsőbb Bírósága 1998. május 25-én felülvizsgálta és jogtalannak ítélte az 1960-ban kimondott ítéletet.” (1999. november 6. Szatmári Friss Újság, Szatmárnémeti.). A börtönéveit követően rendületlenül visszatért hivatásába. Versenyvizsgázott az újonnan megnyílt Hátrányosan sérült gyerekek otthonába, azonban sikertelenül. Ekkor fogant meg benne egy új elgondolás: a drámapedagógia. A “Terápiát”- kolozsvári pszichológusok által működtetett intézmény- rendszeresen színházzá alakították. Hétköznapi problémákat, eseményeket vittek színre és a taps volt az előadók elégtétele.

Az 1989-es forradalom után Dobri János megbízásából Kovács Lajos elvállalta a Kerekdomb-i (Kolozsvár) cserkészcsapat vezetését. (1993-as évvel bezárólag). 1990 októberében megalakult a csapat, de a hivatalos bejegyzésre 3 évet kellett várni. Kezdetben kis létszámú volt, fiúk, lányok ugyanazon őrsnek, a Nyuszi őrsnek lettek tagjai. A hétvégi foglalkozásokon Lajos bácsi számunkra addig ismeretlen dolgokról beszélt, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektetett a foglalkozás végén közösen elmondott “szeretet himnuszra”. A szeretet a közösségnek, mindennek az alapja, hiszen ha “szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok” és “A szeretet mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.”

1990-ben félévszázados szünet után alakult újra a Romániai Magyar Cserkészszövetség, Csíkszereda központtal. Jelent meg az ismertető Kovács Nemere, az RMCSSZ alelnök szavai alapján, a Szabadság (Kolozsvár) napilapban. 1990 februárjában jegyezték be a Csíkszeredai Cserkészszövetséget a Hargita megyei bíróságon, majd júniusban a Romániai Magyar Cserkészszövetség ugyanezt akarta megtenni, de sikertelenül. 1990 novemberében a Legfelsőbb Ügyészség óvást emelt a szövetség országos bejegyzése ellen. A Romániai Magyar Cserkészszövetséget támadták a parlamentben, azért, hogy etnikum szerint szerveződik. 1991. júniusában az RMCSSZ az Romániai Magyar Demokrata Szövetséghez fordult segítségért. A változás azonban a Cserkész Világirodának köszönhető, elnökét, Dominic Bernardt biztosították, hogy a román kormány nem akarja megakadályozni az RMCSSZ megalakítását, végül mégis elismerték hivatalosan is az RMCSSZ-t.

Isten útjai kifürkészhetetlenek – ez megnyilvánult Kovács Lajos életében is. 1991-ben, az eddig háttérbe szorított pszicho-pedagógust felkérték a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum tanárának. Élete kiteljesedik: mindaz, amit tanult, ami zseniális elméjében megfogant, megszületett, továbbadhatóvá válik.

1992-ben az RMCSSZ tavaszi közgyűlésén tisztújításra került sor, ennek eredménye: elnök Schmidt Péter, nevelésügyi alelnök Kovács Lajos, főtitkár Orendi Éva. (1992. május 4. Pesti Hírlap).

“A Romániai Magyar Cserkész Szövetséget bejegyezték az elmúlt év végén. 1990 óta vártak erre a cserkészek. Adrian Motiu, a Román Nemzeti Egységpárt szenátora a szövetséget félkatonai, nacionalista alakulatnak minősítette és kérte az RMCSSZ beszüntetését. Az ügyészség végül azzal indokolta a bejegyzés megtagadását, hogy hiányzott két minisztérium engedélyezése. Hajdú Gábor jogász-szenátor járt el az RMCSSZ ügyében, megszerezte az engedélyeket, megalakulhatott a szervezet.” (1993. január 29. Szakács Anna: A türelem rózsát terem. = Orient Expressz, Bukarest).

1992-ben a Dobri János cserkészcsapat 3 őrssel vett részt a torockószentgyörgyi nagytáboron, melyen a kolozsvári csapatok újra együtt táborozhattak. A tábor keretmeséje az indián nép harca lett, a táborvezető, Kovács Lajos, a “Bőbeszédű Aggastyán” lett. Ezekről az élményekről számolt be Marchis Julianna, a hajdani 03.sz. Apáczai Csere János cserkészcsapat tagja: “Kovács Lajos tábort vezetett, a szövetség ügyeit intézte, de emellett szívesen építette a tábort, ásott, barkácsolt.”

Kovács Lajos számára a legméltóbb elismerés 1997-ben következett be, amikor 59 évesen a Református Pedagógiai Intézet igazgatója lett (alapítás éve: 1997). “Szept. 1-jén új intézménnyel gazdagodott az erdélyi magyar református iskolahálózat: megnyitotta kapuit Kolozsváron az Erdélyi Református Egyházkerület püspöki székházának régi szárnyában a Református Pedagógiai Intézet (…) Kovács Lajos igazgató megtartotta székfoglaló beszédét.” (1997. szeptember 1. Romániai Magyar Szó, Bukarest).

1999 március 15-én  ünnepélyes fogadalomtételnek lehetett tanúja a kerekdombi református gyülekezet, melyen Lajos bácsi beszámolója és a cserkészek előadása  tette ünnepélyesebbé az eseményt. 2000. októberében ünnepelte a 24. számú Dobri János cserkészcsapat tízéves évfordulóját. Erre az ünneplésre a kerekdombi református templomban került sor. Előadások hangzottak el Dobri János életéről, a Romániai Magyar Cserkészszövetségről és a csapat történetéről. (Jankó Zsolt csapatvezető). (2000. október 4., Szováti Klári: Tízéves a Dobri János cserkészcsapat, Szabadság, Kolozsvár).

Kovács Lajos 2004. július 12.-én hunyt el. Eltávozása előtt két dologról beszélt: Csontváry cédrusáról, amely olyan mint a magyar népmesék égig érő fája. Hitte azt, hogy akik most összetartoznak, soha nem válnak el. És beszélt a Radnai havasokról, a hegyekről,  amelyeknek szerelmese volt. Vágyott arra, hogy még egyszer megláthassa őket.

Végezetül három üzenetet írok le, amelyeket Kovács Lajos életével üzen számunkra: Ahol összegyűlünk legyünk akár cserkészek, akár tanítók, akár pszichológusok egy tüzet gyújtunk. Mindenki szívében, lelkében elviszi a  tűz lángját. A feladatunk az, hogy ezt a lángot továbbadjuk. Második üzenet: osztanunk kell önzetlenül társadalmi környezetünkben a tudást, hitet, szeretetet. (Ezek soha el nem fogyó értékek, minél több fele osztjuk, annál több marad nekünk). A végső üzenet, hogy őrizni, ápolni kell minden alkotó értelmiség emlékét. A reánk maradt örökséget aktív módon továbbítanunk kell.