JELES NAPOK:

Áldozócsütörtök = a húsvét utáni 40. nap, Jézus mennybemenetelének ünnepe. Régen ezen a napon tartották az elsőáldozásokat, ill. protestánsoknál a konfirmációt.

Pünkösd = a húsvét utáni 50. nap, a Szentlélek kiáradt Jeruzsálemben szélzúgás és kettős lángnyelvek kíséretében, a tanítványok bátran hirdették az evangéliumot, létrejött az első keresztény gyülekezet. Jó tudni: a Szentlélek már a teremtéskor jelen van, sőt több alkalommal olvashatunk róla az Ószövetségben. Jézus feltámadása után Szentlelket lehelt a tanítványokra.

Szentháromság-vasárnap = pünkösd után 1 héttel, a megnevezés arra utal, hogy a Szentlélek kiáradásával immár a maga teljességében szemléljük az Atya, Fiú, Szentlélek három személyű egy Isten munkáját. Jó tudni: a latin „trinitas” hármas egységet jelent, tehát nem három Istent imádunk, hanem azt az egyet, aki az üdvtörténetben háromféleképpen mutatja meg magát – teremtő Atya, megváltó Jézus, újjáteremtő és éltető Szentlélek.

 

Játékok (minden korosztálynak):

A Szentlélek egyik csodája volt, hogy a különböző nyelvet beszélő emberek egyformán megértették az üzenetet. Az alábbi játékok célja, hogy jobban megértsük egymást.

A játékok forrása: https://krisz.org/2012/04/02/csoport-dinamikai-jatekok/

 

  1. Hotelportás: A játékosok közül egy valaki lesz a hotelportás, a többi játékos a vendég. A vendégek „némák”, nem tudnak beszélni, csak különböző non-verbális eszközökkel fejezhetik ki magukat. Viszont mindnyájuknak van valamilyen problémája, amiben a hotelportástól kér segítséget. A portás – az egyetlen, aki beszélhet – feladata, hogy kitalálja, mit kívánnak tőle. A játékot megbeszélés követi arról, hogy mennyire volt nehéz csupán nem verbális eszközökkel elérni a céljukat.
  2. 2. Ház, fa, kutya: A csoport párokra oszlik (ha a létszám páratlan, akkor az egyik csoporttagot megfigyelőnek kérjük fel, vagy a csoportvezető beszáll a játékba). A párok egymással szembefordulva foglalnak helyet, térdük összeér, rajta elhelyezve papírlap alátéttel, és a filctollat mindketten megfogják. A csoportvezető arra kéri a résztvevőket, hogy mindenki hunyja be a szemét és képzeljen el egy tetszés szerinti tájat, benne egy házzal, a ház mellett egy fával, mellette, kutyával. Engedjék szabadon képzeletüket. Kb.2-3 perc múlva a csoportvezető arra kéri a párokat, hogy szavak nélkül, teljes csendben rajzoljanak, a filctollat együtt fogva, egy képet, amin van egy ház, egy fa és egy kutya. Amikor minden pár elkészült a feladattal, a képeket közszemlére tesszük. A párok beszámolnak érzéseikről, tapasztalataikról, elemzik a produktumot, és közösen megbeszélik, milyen élményeket szereztek a non-verbális kommunikációval, az empátiával, egymás befolyásolásával kapcsolatban.
  3. Az egész világ így csinálja: A játékosok körben ülnek. Egy játékos kimegy. A többiek megegyeznek egy határozószóban, pl. okosan, türelmesen, türelmetlenül, méltóságteljesen, stb. A feladat az, hogy amikor a játékos bejön, kitalálja az adott határozószót. Olyan cselekvésre vonatkozó kérdéseket tehet fel, ami arra vonatkozik, hogy hogyan csinálja az adott dolgot az egész világ. Pl.: Hogyan mos autót az egész világ? Hogyan reggelizik az egész világ? Stb. A csoportból mindig mást kérdezhet, és akit kérdez, annak az a feladata, hogy gesztusokkal, mimikával, eljátssza az adott kérdésre a választ, úgy, hogy az a kitalálandó határozószónak megfeleljen, például méltóságteljesen mosson autót, reggelizzen, stb. Akinél a kitaláló rájön a határozószóra, az megy ki a következő körben.
[ult_tab_element tab_style=”Style_3″ tab_hover_title_color=”#ffffff” tab_hover_background_color=”#1e5e1d” acttab_title=”#ffffff” acttab_background=”#1e5e1d” main_title_typograpy=”” main_desc_typograpy=””][single_tab title=”KCS korosztály” tab_id=”1622699808693-6″]

A két pünkösdi rajz között 13 különbség van. Találd meg őket!

[/single_tab][single_tab title=”Cserkész és felfedező korosztály” tab_id=”1622699808729-2″]
  1. Nézzétek meg közösen az őrssel (vagy egyénileg, otthon, s a következő őrsi gyűlésben megbeszélitek) az Apostolok Cselekedeteit feldolgozó filmet: https://www.youtube.com/watch?v=1GjU_mLhriI
  2. Olvassátok el az Ap. Csel 16. fejezetét. Ez egy nagyon izgalmas történet arról, hogy a Szentlélek kétszer is nemet mond Pál apostol elképzelésére. Beszélgessetek erről a témáról!

Néhány támpont:

  1. a) hogy van az, hogy a Szentlélek megtilt valamit? Miért teszi ezt? Miért tilt meg egy alapvetően jó szándékú tervet? Hogyan akadályoz meg a Szentlélek: egy belső hang által, a külső körülmények által, stb.?
  2. b) ha megfigyeltétek, a 1 verstől kezdve az elbeszélés többes szám első személyben folytatódik. Mit jelent ez? Az Ap. Csel. írója is csatlakozik Pálhoz és társaihoz (ő nem más, mint Lukács evangélista). Szóval nemet mond a Szentlélek az apostol tervére, de ennek köszönhetjük Lukács evangéliumát és a Cselekedetek könyvét, s hogy Európa is megismerhette Jézust!
  3. c) Filippiben, a tömlöcben (egy alapos verés után) Pál és Szilász énekelnek és dicsőítik Istent. Miféle emberek ezek???
  4. d) Volt értelme annak, hogy Pált megverjék, kalodába és börtönbe zárják? Igen: egy (1) ember megtért – a börtönőr! Ha csak ennyi történt, megérte vállalni a szenvedést.
[/single_tab][/ult_tab_element]