ADVENT:

Az advent szó a latin adventus szóból származik, melynek jelentése “eljövetel”, adventus Domini, azaz az Úr eljövetele. Ez egy várakozási időszak, melyen a keresztény hívő emberek Jézus Krisztus születésére, az Úr eljövetelére készülődnek. Népnyelven kisböjtnek is mondják.

Böjt 3 ága:

1. Lemondás: Olyan dologról ami elszakít Istentől, vallástól. Nem jó a szervezetenek.

  1. Több ima: A megszokott imádságon túl valamit felvállalok. Naponta Szentírást olvasok.
  2. Alamizsna/jócselekedet: Naponta nem csak 1 jócselekedetre figyelek. Minél több helyen

észrevenni hol tudok jót tenni.

ADVENTI GONDOLATOK

„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulni, vágyakozni azután, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk. (.)

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, – jól várakozik, s már várakozása felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé, szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből éppen azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: hetek, órák, percek kattogó szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, mint amire vár.”

Pilinszky János: Szög és olaj 371

Módszerek:
  • KCS korosztály:
    • Adventi koszorú készítése
    • Minden vasárnap a családdal együtt, ünnepélyesen gyújtsa meg a gyertyát.
    • Jócselekedet színező
    • Rajzfilm Jézus születéséről:
  • CS korosztály:
    • Adventi koszorú készítése
    • Minden vasárnap a családdal együtt, ünnepélyesen gyújtsa meg a gyertyát.
    • Jócselekedet. *Minta következő oldalon
    • . Több imádásg. Katolikusok-Róráte szentmisén való részvétel. Szállást keres a Szent család kilenced december 15-től.
  • Felfedező korosztály:
    • Adventi koszorú készítése Minden vasárnap a családdal együtt, ünnepélyesen gyújtsa meg a gyertyát.
    • Több imádásg. Katolikusok-Róráte szentmisén való részvétel. Szállást keres a Szent család kilenced december 15-től. Jócselekedet.
[ult_tab_element tab_style=”Style_3″ tab_hover_title_color=”#ffffff” tab_hover_background_color=”#1e5e1d” acttab_title=”#ffffff” acttab_background=”#1e5e1d” main_title_typograpy=”” main_desc_typograpy=””][single_tab title=”1 függelék” tab_id=”nov-1″]
Kun Magdolna – Advent első gyertyalángja

 

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,

apró gyermekszívek szépreményű éke.

Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,

szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

 

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly,

ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol,

hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng,

koldusra és királyra is mennyei fényt ád.

Aranyosi Ervin: Advent – első gyertya

 

Advent első vasárnapján

felgyullad egy gyertya fénye.

Melegítse át szívedet,

legyen fénylő eredménye.

 

Kezdődik a csodavárás,

ahogy egykor Jézust várták:

szeretettel, bizalommal,

a tűz lángját körül állták.

 

A megváltó tiszta fényt hoz,

szeretetet, ami éltet.

Felemel a puszta földről,

Isten fiává fogad téged.

Boros Gergely: Adventi készülődés

 

Én csak várok türelmesen,

míg beáll az este,

Uram jöttét, kürt zengését,

s a fügefát lesve.

 

A jelek már úgy sürgetnek

teljes készenlétre,

ha jő az Úr, meglássam Őt,

meglássam Őt végre!

 

Drága Jézus, készülődöm,

vágyom Nálad élni!

De ez a föld még húz vissza,

segíts jól küzdeni.

 

Minden jóért küzdeni kell,

leginkább a Mennyért,

s nem akarom fölcserélni

semmi múló kincsért!

 

Te mosd lelkem hófehérre,

méltó legyen Hozzád,

szívemet is Te hangold föl,

áldjon dicső orcád!

 

Szeretettel tárd ki lelked,

öleld át a nagyvilágot,

kívánd azt, hogy minden ember

itt a Földön, legyen áldott!

[/single_tab][/ult_tab_element]
[ultimate_video u_video_url=”https://www.youtube.com/watch?v=fjc0T9F6vS0″ yt_autoplay=”” yt_sugg_video=”” yt_mute_control=”” yt_modest_branding=”” yt_privacy_mode=”” play_size=”75″ enable_sub_bar=””]