Gaál Sándor
„A cserkészetben látom egyetlen módját annak, hogy a mai ifjúságot természet-, Isten-, haza-, nemzet- és embertársszeretetre neveljük egyszerre…” tartotta Sándor bátyánk.
Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke több mint 20 évig, a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának alelnöke 2005-2008 között.
Szent György napján született 1949-ben, a Kisküküllő menti Havadtőn. A nevelést, oktátást választotta életpályájának. 1974-ben végzett a Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola fizika-kémia szakán. Tanári pályáját Kommandón kezdte, iskolaépítéssel és számos szakkör elindításával. Ezzel egyidőben pedig a Babes – Bolyai Tudományegyetem ipari kémia szakán tanult tovább.
Részt vett cserkészszövetségünk Gyergyószárhegyen tartott 1990-es alakuló ülésen és alapító tagja a szervezetnek. Nemsokkal utána megalapította a Sepsiszentgyörgyi 14. Dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot, melynek haláláig vezetője volt. 1994-ben vette át az elnöki tisztséget egy igen nehéz időszakban, amelyet nemcsak az állami szervekkel folytatott küzdelem nehezített, hanem a szervezeten belüli feszültségek is. Csendes, szerény, halkszavú, példás gondossággal irányította a szövetség működését 17 éven keresztül, amikor 2011-re sikerült egy fiatalabb nemzedéket felneveljen maga mellett és átadja a vezetést. Munkája itt nem állt meg, folyamatosan dolgozott és tevékenykedett, épített és formálta a közösségeket, ahol megfordult… Alapítója volt a Pro Natura mozgalomnak, a Civilek Háromszékért Szövetségnek, ott volt a Sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubja, valamint Sepsibesenyőn és Kommandón a gyermektáborok építésénél.
Létrehozta az első cserkészparkot a Vadas tetőn, ahol a szinte romokban lévő utászházból alakított ki kétkezi türelmes munkájával egy ifjúsági és gyerekszállást, Erdei iskolát és táborozó helyet. Itt több alkalommal is szerveztünk vezetőképző táborokat.
Erdélyben egyedüli cserkészmúzeumot alapított, melybe egybegyűjtötte a sokéves írott és tárgyi dokumentációt.
Évekig több ezer kilométert utazott, hogy a határon áthozza és Erdélyben minél több csapathoz eljuttassa a Betlehemi Békelángot, Bécsből. Utazásait úgy szervezte, hogy a résztvevők nemcsak lelki töltődéssel gazdagodtak, hanem történelmi és kulturálissal is.
Több alkalommal járta végig Berecktől Fehéregyházáig Petőfi utolsó nyolc napjának helyszíneit. Sikerült elhelyeznie a Kelementelki kúriára egy Petőfi- és Bem bronzplakettet. A Rákóczi-évfordulók alkalmával bejárták a Rákóczi-emlékhelyeket, egészen a Vereckei-hágóig és két alkalommal eljutott Rodostóba is.
Rendszeresen részt vett a testvérszövetségek által meghirdetett emléktáborokban, közös programokon.
Évekig termelte kertjében cserkészeivel és családjával (Ibolya nénivel és Zsuzsa lányával) a cukkinit és sütőtököt, hogy aztán a tökfesztiválon finom kompót, fasírt, lekvár formájában mindenki megkóstolhassa.
Folyton tervezett, projektek, ötletek sokasága forgott a fejében, de sosem magáért… mindig a közösségért, a cserkészekért. Úgy tudott ezekről a projektekről, ötletekről mesélni, hogy mindig magával ragadta a hallgatóságot.
2014 decemberben kaptuk a hírt, hogy Marosvásárhelyre készül szívműtétre. A szövetség felhívást tett közzé, hogy imádkozzunk a gyógyulásért, a sikeres műtétért. Sokan imádkoztunk. Aztán mégsem került a műtétre sor, mert legyengült a szervezete, előbb fel kellett erősíteni, hazaküldték. Itthon meg – mivel nem volt szokása a tétlenség, a betegeskedés – folytatta a szervezkedést, az adventikoszorú-készítést a Tanulók Házában a város gyermekeiért. December 22-én megtért teremtő Atyánkhoz és az örök tábortűz mellől figyeli és irányítja munkásságunkat, az Erdélyi cserkészet sorsát. 2014. december 24-én helyeztük örök nyugalomra szülőfalujában.