Puskás Lajos

“Én úgy véltem, inkább kevesebb tudás,

de több életre, emberré nevelés.”

– Puskás Lajos-

Puskás Lajos a fent említett mondata alapján élt és tevékenykedett egész életében. Végigolvasva önéletrajzát, másoknak a róla írt véleményeit, ez a mondat tükröződik ki folyamatosan. Az a szellemiségű egyén, aki úgy érezte tennie kell a társadalomért, mert minden egyes megmozdulás a hazát, a nemzetet, az emberiséget szolgálja, ha azt tiszta szívvel és szereteten alapuló meggyőződéssel végzi az ember. Ahhoz a generációhoz tartozott, melynek tagjai a XX. század első évtizedében születtek, és az impériumváltás után, a húszas években kerültek a romániai egyetemek falai közé. A generáción belül is azon csoporthoz, amely távol tartotta magát a marxizmustól, kiesett az erdélyi magyarság “kollektív emlékezetéből”. Pedig olyan jelentős nevek sorolhatók ide, mint a Balázs Ferencé, Jancsó Béláé, László Dezsőé, Vita Sándoré, akik a húszas–harmincas években széles körben ismert személyiségek voltak még akkor is, ha a napi politizálástól távol álltak. Ők úgy gondolták, hogy a pártpolitikai csatározások helyett a társadalomépítésre, az ifjúsági és a felnőtt társadalom nevelésére kell helyezni a hangsúlyt.

1.Puskás Lajos életének első szakaszai

Puskás Lajos 1901. május 22-én született Gyergyóalfaluban. Édesapja ekkor a helybéli mezőgazdasági iskola szaktanára volt. Székely kisnemesi, ősi ditrói családból származott, katolikus hitben nevelkedett. Nevét nagyapja keresztnevéből örökölte, még volt egy bátyja, Jenő, valamint két húga, Aranka és Iza. A megélhetést biztosító állás, a néhány holdnyi birtok, erdő elegendő volt arra, hogy tisztes életvitelt folytasson a Puskás család. Azonban a család élete tragikusra fordult, 1907-ben betegségek következtében meghalt a négy gyermekes családapa. Az özvegy nem tudta egyedül fenntartani a családot, ezért gazdag rokonaikhoz költöztek Gyergyótölgyesre. Puskás Lajos a kecskeméti árvaházba került, amely tanár-tanító gyermekek számára létesült. Állami segítséggel kezdte el gimnáziumi éveit is Debrecenben, a piaristáknál. Élete itt is tovább nehezedett annak következtében, hogy felületesen törődtek vele, a betegségeket nem kezelték teljes mértékben ki. Ami aztán egész életére sérültté tette a gerinccsigolyáit az volt, hogy szerencsétlenül esett le a nyújtóról. Már gyermekként is fűzőt kellett viselnie, amitől aztán sohase szabadult. Haza kellett mennie Tőlgyesre, s végül az abba mardt gimnáziumi tanulmányait Székelyudvarhelyen fejezte be.

1913-ban Nagyszebenbe költözött az édesanyjával, s a család többi részével. Egy soknemzetiségű környezetben sikerült olyan erdélyi értelmiségivé fejlődnie, aki képes lett arra, hogy megértse a másajkúak tudati-érzelmi világát. Nagyszebenben volt tanára a most híres Nyírő József, erdélyi író, valamint itt élte meg az első világháború viszontagságait, a hatalomváltást, a románok diadalát, s a magyarok megaláztatását. A menekülés időszaka szétverte a magyar középiskolát, s a magyar diákok Fogarasra mentek, hogy itt fejezzék be középiskolai tanulmányaikat. Puskás Lajos jelesen érettségizett, e közben bátyja Budapesten volt, így ő lett a családban „a férfi”. Nagyszebenben ellenséges hangulat uralkodott, ezért az édesanyja döntésére visszaköltöztek Gyergyóditróba, ahol kevés vagyonuk szerény, ámbár tisztességes életmódot biztosított.

Miután a családi körben normalizálódott valamilyen szinten a helyzet, beiratkozott Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem történelmi szakára, ahol aztán megismerte Májercsik Margitot, akit 1930-ban feleségül vett. Mivel itthon rendeződött a menekültek helyzete, hazajött Erdélybe, majd beiratkozott a bukaresti egyetem történelem szakára, ahol ő volt az első magyar. Azon ritka diákok közzé tartozott, aki magyar létére román diplomát szerzett. Ez részéről teljesen tudatos döntés volt, egy alkalommal ezt mondta: “népem szolgálata ott, és úgy, ahogy és ahol lehet”. Első munkahelye a székelyudvarhelyi református kollégiumban volt. Egy évet töltött ott, ez idő alatt mind a református, mind pedig a katolikus kollégium neki köszönhette, hogy a megszűnés veszélye elhárult a fejük fölül, hiszen a román nyelvet, történelmet és földrajzot, román nyelven oktató tanár hiányában bezárás fenyegette e két, több évszázados intézményt. 1925 őszén Kolozsvárra költözött, ahol aztán végleg le is telepedett. A kolozsvári kegyesrendi (piarista) kezdte el azt a nevelési folyamatot, amely részben az iskolaszövetkezeti mozgalomhoz, részben a cserkészethez kapcsolódott.

2. Puskás Lajos, a nagy nevelő

Nevelői tevékenysége, stílusa, igényessége tanítványaival szemben, az iskolán kívüli foglalkozások, a nyári táborozások számos konfliktushoz vezetett a piarista gimnázium többi kollégáival, akik még a régi generáció képviselői voltak. Ő nem tudta elfogadni azt az elvet, hogy az iskola csak ismereteket átadó intézmény, elhivatottnak érezte magát munkájával szemben. Erről a következőképpen vallott: “Szerintem a tanárság nem kenyérkereseti forrás, hanem a legszentebb hivatás. A tanár ezekben az időkben minden jó mozgalom zászlóvivője, mozgatója kell legyen, kiapadhatatlan energiával.”

Ebben a szellemiségben élve és tevékenykedve ottlétének már az első felében, az 1925/26-os tanévben megalakította a Hangya Tankönyv- és Írószer-szövetkezetet, amelyet a kortársai közül többen is a szövetkezeti szellemre, a kisebbségi életre való nevelés egyik kiváló eszközének tartottak. Később megalakította az Alfa szövetkezetet, amely pedig székely, kovásznai szőtteseket forgalmazott. Ugyancsak szövetkezeti keretben létesült a Méhkas is, azonban ez 1940-ben átalakult papírkereskedéssé. A piaristáknál már 1927-ben megalakult az első cserkészcsapat. 1929-ben megszűnt a Hangya szövetkezet, s Puskás figyelme ekkor fordult a cserkészethez. Annyira közel került a mozgalomhoz, annak eszméihez, hogy ettől kezdve, gyakran  még családját is elhanyagolva, a cserkészetnek élt. Hogy mit jelentett neki? Ezt vallja ő maga: “Meggyőződésem volt, hogy ez az az intézmény, amelyen át ifjúságunkat kivezethetjük abból az útvesztőből, melybe a kisebbségi sors taszította… Elérendő eredményeink megbecsülést és tiszteletet fognak szerezni kisebbségi népünknek… Részemre ez tehát nem egyesületesdi, hanem egész életre szóló és egész kisebbségi életünkre kiható életprogram.” A katolikus cserkészek parancsnokaként ezzel a meggyőződéssel tevékenykedett, minden idejét a gyerekeknek szánt. 1934-ben a román tengerparti Jamboree-n a román cserkészekkel együtt vettek részt. Ottani szereplésüket jellemzi, hogy a kolozsvári cserkészeket első díjjal jutalmazták, majd az akkori állami hatóságok (cserkészparancsnokság, csendőrség) által jóváhagyott mozgótábort szerveztek a moldvai és bukovinai régiókba. 1937. január 24-i napiparancsával II. Károly király beolvasztotta a cserkészetet a három évvel korábban létrehozott Ştraja Ţării, magyarul “Országőr” szervezetbe. Némi próbálkozás után hamar kiderült, hogy az adott keretek között a magyar cserkészmozgalmat sem fenntartani, sem pedig átmenteni már nem lehetett. A saját nyilatkozata alapján a felnőttek világával akkor került először kapcsolatba, amikor a mamaia-i jamboree után 1937 nyarán bejárta a Szeret mentét, egy tiszta magyar vidéket, ahol ízes csángó-tájnyelven beszéltek a falvak lakói, azonban nemzetiségükről csak félve nyilatkozták azt is, hogy katolikusok.

1939 fordulópontot jelent Puskás Lajos életében. 1938. február 27-én életbe lépett Románia új alkotmánya, amely jogilag is szentesítette a januárban bevezetett “királydiktatúrát”. A pártokat feloszlatták és 1938. decemberében a király létrehozta a Nemzeti Újjászületés Frontját. A törvény lehetővé tette, hogy az ország nemzeti kisebbségei belépjenek a Frontba önálló alosztályokat létrehozva. A magyar vezéregyéniségek dilemmába estek, hiszen tudták, ha kimaradnak a Frontból a magyarság maradék jogait is el fogja veszíteni. Voltak, akik felismerték, többek között Bánffy Miklós is, hogy elhanyagolhatatlan a román politikai vezetéssel történő kiegyezés, megegyezés. Ennek értelmében 1939. február 11-én megtartották a Magyar Népközösség alakuló ülését Kolozsváron, amely Erdély egész magyarságát átfogó kulturális, gazdasági és társadalmi célkitűzésű szervezet volt. Puskás Lajos „politikai pályafutása” itt kezdődött el, hiszen mint az akkorra már ismertté vált cserkészvezetőt, közösségszervezőt megbízták a társadalmi szakosztály szervezésével. Így a Magyar Népközösség tagozati alelnöke lett. Érezte, hogy nem elég, ha csak a gyerekek világával próbálja szolgálni a társadalmat. Ennek hangot is adott egy művében: „Amikor egyformán nyom a mindinkább fasizáló, diktatórikus államrendszer osztálykülönbség nélkül minden magyart, amikor osztályszempontokat félretéve egységes nemzeti frontot kell alkotnunk s ezért nem osztályharc, hanem nemzeti összefogás kell a jelszó legyen. Keresztény hittel és szociális igazságra való törekvéssel kell telítődnie minden magyarnak.[…]Az egységes magyar kisebbségi társadalmunk vezércsillaga, mint egy „háromágú csillag”: nemzeti, keresztény és szociális.”

Puskás Lajos 1940–1944 között volt aktivitása tetőpontján, s talán önmegvalósításának csúcspontján is. 1941-ben megalakult a Tízes Szervezet, mely gyakorlatilag a Népközösség jogutódja, ennek lett az elnöke. Ezekben az években a Tízes Szervezet elnöke volt, a Gábor Áron Kollégium igazgatója, tevékenykedett a Nemzetpolitikai Szolgálatban, az erdélyi IX. cserkészkerület parancsnoka, valamint a kerület szervezőtestület elnöke volt. A kerületi parancsnokságot a Tízes Szervezet egyik szobájába költöztette, s így a Tízes Szervezettel együtt intézte ezeket az ügyeket is. Ezek mellett pedig az Alfa és a Méhkas Szövetkezet között is megoszlott a figyelme. Így gondol vissza erre az időszakra: „Pedagógiai elvem az volt, hogy az ország leendő értelmiségi vezetőrétege feltétlen kötelességtudó, keresztény elvű, közösségéért áldozatkész nemzedék legyen.”

Ebben az időszakban a cserkészet eszméje átértékelődött benne, egy folyamatosságot vélt felfedezni a cserkészet és a Tízes Szervezet között: „Ekkori cserkész működésemben már kialakult az az elgondolás, hogy a cserkész-öregcserkész vonalon eljusson a felnőtt „tizedes” szerephez, mint társadalmi szolgálathoz s a „napi jótett” helyébe a tizedes napi szolgálata lépjen. Elgondolásomban így valósult volna meg a cserkészszellemű, új gondolkozású magyar társadalom. Be is vontam a Tízes Szervezet felelős munkájába fő-tizedesi megbízatások által a legtöbb öregcserkészt. Számomra tehát ekkor a cserkészet már magasabb rendű, a felnőttek társadalmának alappilléréül szolgáló intézmény volt.”

Akcióik közül kiemelkedik az 1942. decemberi téli ruhagyűjtés a honvédség részére, valamint az 1943. november 21-i a kolozsvári rászorultaknak. Horosz Béla kampányának köszönhetően 400 ezer pengő értékű ruhával láttak el körül-belül 5 ezer családot, zsidókat és románokat egyaránt, nemzetiségre való tekintet nélkül. Ez hatalmas eredmény volt, s a gyűjtésbe bevonták a cserkészeket is, amivel elkezdődött az „ifjú tizedesek” belemerítése a társadalmi munkába.

3. Üldözöttség és megaláztatás

1944 őszének eseményei viszont véget vetettek minden törekvésének. A hirtelen lett magyar és román kommunisták alaptalanul rágalmazták, évekig támadták, a Tízes Szervezetet magyar kémszervezetnek állították be. Folyamatos üldözésben volt része, amitől mondhatni csak a halála váltotta meg. Sokrétű tevékenysége, mint kiállása a magyar négy év alatt a szélsőjobboldali pártokkal szemben, a német megszállás ellen, a Kolozsvárt rombolástól megmentő békepárti tagság mit sem számított. Igyekeztek állásától, sőt szabadságától is megfosztani annak alapján, hogy az 1942-ben megjelent Tizedesek és kolozsvári tizedességben című művében soviniszta kijelentéseket használt. Végül 1947-ben letartóztatták, és öt hónapig tartották Szamosújváron lágerbörtönben.

A család gondjai megnőttek, négy fiának, feleségének és édesanyjának élete egyre nehezebbre fordult. A ditrói örökséget eladták, Puskás Lajos pedig történelemkönyvek írásába kezdett. A rokonok igyekeztek segíteni, Márton Áron püspök, akivel baráti kapcsolatukat a cserkészet és az egyetemi ifjúság hitéletének ápolása alapozta meg, sosem hagyta magára. Üldözői azonban nem tévesztették szem elől. Jóakarói segítségével sikerült falusi, majd néhány kolozsvári általános iskolánál elhelyezkednie.

Életének legmegalázóbb része 1960-ban következett be, mikor minden 1943. augusztus 23. előtti szolgálati évétől megfosztották. Ennek következtében 13 év képezte betegnyugdíjának alapját, így beteges szervezettel szinte semmiből kellett eltartania hét családtagot. Ugyanakkor fiai ekkor már politikai elítéltként börtönben voltak. Feleségével együtt ott voltak fiaik tárgyalásán, ahol őt háborús bűnösnek, reakciósnak titulálták. Attila fiát 20 év, Csaba fiát pedig 18 évre ítélték. 1964 öröm volt a családnak, hiszen mindkét fiát szabadon engedték közkegyelem által, ő pedig visszakapta a munkában eltöltött szolgálati éveit.

Puskás Lajos 1982. április 10-én vesztette életét gyenge szíve következtében.

4. Fontosabb könyvei, írásai

Cserkészettel kapcsolatban:

• Él a törvény – Kolozsvár, 1935
• A tizedéves határkőnél – Kolozsvár, 1937

Társadalmi vonatkozású:

• Népközösségi utakon – Kolozsvár, 1940
• Tizedesség és kolozsvári tizedesek – Kolozsvár, 1942

Történelmi vonatkozású:

• Egyetemes történelem – Kolozsvár, 1946
• A középkor története – Kolozsvár, 1946
• Történelmi, irodalmi jellegű fordításai latinból:
• Pápai Páriz Ferenc: Békességet magamnak, másoknak – Bukarest, Kriterion, 1977
• Pataki József: Kolozsvári emlékírók 1603-1720 – Bukarest, Kriterion, 1990
• Julius Caesar: Comentarii de bello gallico – Kolozsvár, 1945

Nagyobb terjedelmű írások a nevelésről:

• A népközösségi nevelés útja – Ellenzék – Vasárnapi szó, 1940. I. 21.
• Nevelés és népközösség – Ellenzék – Vasárnapi szó, 1940. I. 14.
• Strázsacserkészet – Kolozsvár, 1937
• A kisebbségi életforma ára nevelés iskoláinkban – Kolozsvár, 1937-1938

5. Kitüntetései:

• Puskás Lajos – a Magyar Cserkészszövetségtől 1941. május 17-én „Arte et marte!”
• 1936. június 8 – megkapta a Virtutea Cerceteșească de Argint – de la Cercetașii României

6. Források:

• Puskás Lajos: Más jövőt álmodtam
• Puskás Lajos: Az egységes magyar (kisebbségi) társadalom kikovácsolásáért való munkám a „háromágúcsillag” jegyében (1939––1944)
• Vincze Gábor: Puskás Lajos és a Kolozsvári Tízes Szervezet (HUNSOR publikáció)